Mozaik a palóc életembôl Acsán
A Mengele kisérlete a gyermekekkel igen ismeretes. Elzárva a külvilágtól egy saját szobájukban elzárva tartotta öket. Mindenük megvolt különben csak egy hiányzott – a kommunikáció! Senki sem reagálhatott vagy beszélgethetett a gyerekekhez. - Végül minden gyermek meghalt.
Mengele a kegyetlenségével itt bebizonyította azt amit már az elött is sejtettünk. Hogyha senki sem vesz észre bennünket és kommunikál velünk akkor az életünk forog kockán. Ezt a tudást kihasználva, mint egy rafinált szadista módszert is használhat tehát valaki ellenünk, anélkül hogy megérintene bennünket. A cél éppen az hogy tudatosan úgy viselkedik a szadista mintha, azt akit kínozni akar, nemis létezne. Te mint – úgy érzed - egy láthatatlan ember lettél a számára.
A módszer ugyanaz, de használható finomabb formában is, de ami mégis elég ahhoz, hogy ha tudatosan csak keresztül lát valaki rajtad – te nem létezel a számára – az is elég hogy megalázzon.
A háború alatt és utána sokat éheztünk Acsán. Én pedig éppen akkor növekedtem a legjobban a hosszúságomat illetôen. Hosszú lettem és ugyanakkor gyenge. Az iskolatársaim rövidebbek voltak mint én; én pedig utáltam azt hogy én olyan hosszú vagyok. Nevetséges úgye de gyerekszemmel az más mert másnak éreztem magam. Röhögtetô ugyan, de még gyakorlatoztam is hogy rövidebb legyek – most nem mondom el szégyenemben hogy hogyan.
Ebben az idôben nagyon rosszul eset ha nem választottak be a csapatba focizni – ezt megalázónak éreztem. Én mindég utoljára jöhettem néha számításba – mint töltelék - ha pl hiányzott valaki más. És ebben az idôben az történt azután, ami történni szokott, hogy lassan egyenesen nem érdekelt a sportolás. És lehet, hogy ez is, az egyik oka lett annak, hogy még most sem érdekel a sport.
Senki sem gondolt arra, hogy ezzel a társaim tudatosan megaláztak volna, és persze arra hogy megalázanak nemis gondoltak – ilyen fogalom nem létezett akkoriban minálunk a suliban. - Mi fán terem az hogy megalázás? A palóc barátaim nemis voltak olyanfélék hogy ezt tudatosan tegyék ellenem; de engem mégis kirekesztettek a játékból mert alkalmatlan voltam (olyannak tekintettek). És mivel gyakorta kimaradtam, amiatt még rosszabb játékos lettem. Nem mondták egyenesen de
„Téged itt nem akarunk
mert nyerni szeretnénk
és nem veszíteni
tereád nincs szükségünk!”
Ez gyerekes, de akkor ez egy nagy és nehéz teher volt számomra elviselni. Itt nem kellek! Rajtam ne múljon. Tehát dacosan nem mentem oda többé. Inkább a tankönyveket bújtam és a szorgalmam miatt kaptam néha elismeréseket is, és a „sportolókat” is tudtam segíteni a leckéjükkel, ami miatt egy kicsit büszke is lettem. Mert most kellettem, szükségük volt ekkor éppen reám.
Ez nem egyedi dolog és éppen ezért is, választom hogy beszámoljak a következô megtörtént esetrôl: Az történt ugyanis, hogy egy ünnepély keretében elfeledkeztek egy tanulóról. Aki egy nagyon ügyes zongorista volt és azt igérték neki hogy szerepelhet ott a mûsorban és felmutathassa majd ott a tudását az ünnepélyen. Nem rossz indulatból de csak utána ébredtek rá hogy nem úgy lett. - Azóta sem – talán dacból, de mindegy - ült le a zongora mellé a fiú, meséli az apja.
Több hasonló életbevágó történetek is tanuskodnak arról, hogy a kifelejtés mit jelenthet. Egy ilyen megalázás ami talán csak egyszer történik meg a gyermek életében, és amit nem tisztázunk eléggé, ilyen esetekben és mint sokszor máskor, az ember egész fejlôdéset befolyásolhatja. - Tehát nagy dolgok születhetnek ezekbôl a látszólagosan - a felnöttek szempontjából - kis dolgokból, amik a gyerekkel történnek.
Milyen buta dolog, csupán egy semmiség gondolják a felnôttek de a gyermek számára, az ilyen, egy megalázó esemény – saját bôrömön is tapasztalva - nagyon is életbevágó lehet. Micsoda megalázás a gyermek számára ha a társai egyszerûen csak elfelejtik; pedig a szabály érvényes a felnôttek közösségében is. Ismételjük meg tehát:
Mindég a sértettnek van igaza
mert
csak a sértett tudja/érzi hogy sértve érzi magát, és hogy milyen mértékben, vagy sem. Neki kell megadni a valóságlátás jogát.
Mert úgye nem vagyunk egyformák. Amit én sértésnek nyilvánítok ugyanazt valaki más fel sem veszi. Ezért van ez úgy – és ezt el kell alaposan átgondolni – hogy mindég a sértettnek van igaza. Nem szabad lelegyinteni az ügyet, a gyerekét különösen nem. - A felnôttek ma már egy kifinomult mûveltséggel is tudnak sértegetni de, azokat a gyerek még nem érti; talán lepereg róluk. De ki tudja...
Én sem hittem volna hogy az ilyen kis(?) megaláztatás ilyen nagy jelentôséget játszhat; azaz a gyermekkori megaláztatások/kirekesztések ilyen nagy jelentôségekkel bírhatnak az egész fejlôdés folyamatára. Méghozzá meghatározó szereppel bírhatnak. Csak most ébredtem fel igazán abból tudatalatti ellenszenv eredetérôl, hogy miért is nem szeretem a sportot. Tôlem rúghatják a gólokat engem nem érdekel. Pedig megtanultam egyszer hogy
tizenkét esztelen
fél meztelen egyén
egymás háta hegyén
nyüzsög lenn a pályán...
és azt is elhiszem/megértem azonban hogy mások szeretik és hogy miért.
Megalázásokat jelenthet a gyermek számára tehát pl ha
elfelejtik
ha kihagyják/átugorják a játékból – felvesznek ugyan de nem passzolnak hozzád
ha kitiltják. „Te gyenge vagy, neked itt nincs helyed!”
Azt is érzékeltem hogy a szegénység is egyfajta megaláztatásokkal járhat. Senki sem gondolt pl arra a barátaim közül hogy én szegény vagyok, a probléma csak az volt – gondolom - hogy nem volt kerékpárom. Vasárnap alig mertem bemenni a faluba mert ott találtam a társaimat a kerékpárjaikkal felsorakozva. Nem csúfoltak azért mert nekem nincs, a palócok nem olyanok - sôt rendes fiatalok voltak. De mit csinálsz akkor amikor fogják magukat és elkerékpároznak egy másik helyre és nem mersz felülni ha felkérnek. Ott maradni egyedül nem valami... hanem megalázó dolog. Legalábbis efféle érzéseket táplálhattam akkor ha most erre gondolok. Nemis az, hogy irígyeltem volna tôlük a kerékpárt, hanem az volt legrosszabb hogy nem lehettem velük a biciglik miatt. Megalázó volt, mert csak úgy elbiciglizhettek valahová, én meg maradtam.
Ilyen emlékkel a fejemben sohase volt biciglim Magyarországon. Az elsô kerékpáromat Stockholmban vettem. Használt volt de nagyon szerettem. Egy hét mulva mégis valahogy ellopták. Micsoda fájdalom mert érintette a régi sebeket. Megint megaláztak, amit azóta is nehéz elfelejteni mert ha meglopnak az is egy megalázás. Azóta sem bicigliztem szívesen.
De a lopásokról írnom kell többet, mert elôfordultak azaz én is loptam pl a szomszéd gyümölcsfájárol.
netkobzos
