Nem akartam az áldozatkultúra esete lenni
Megkezdôdött a kiút keresése
Eskilstuna 2010-01-01
Nem akartam az áldozat-kultúra esete lenni.
Az áldozat-kultúra jelensége
Mi az hogy áldozat-kultúra?
Érről írtam ezelőtt egy keveset. Ez azt jelenti hogy mindig mentegetni próbáljuk azokat/magunkat ha hibázunk. Azért vagyunk olyan rosszak mert... A mindig másra mutogatás jelensége. Az igaz ugyan hogy a másnak/a világnak is szerepe van a helyzetünk kialakulásában. De amikor teljesen elveszítjük a saját hatalmunkat/önmegbecsülésünket/öntudatunkat, és elfogadjuk az áldozat szerepét, akkor majd csak mutogatni vagyunk képesek.
Az áldozat-kultúra, ha jól megfigyeljük mindig jelen van az életünkben, formál minket és ma már alig vagyunk a tudatában annak hogy ennek a kultúra hatása alatt élünk.
Na, most mi lesz, amikor nyugdíjas lettem?
És mi lesz ha ilyen beteg maradok mint amiről ezelőtt írtam? Nem szeretek rágondolni de mivel ezt fontosnak találom írnom kell róla. Az az intés, hogy ne legyek a körülmények áldozata, nem elégséges. Mert nagyobb itt a probléma, ugyanis:
Ha az ember nem lát kiutat akkor könnyen azt hiszi hogy olyan nincs is
Az áldozat-kultúra amely körülvesz bennünket is hívogat mert ezt a fajta példát látjuk legtöbbször a magunk körül.
Én sem láttam kiutat
Az történt ugyanis hogy a mellrákos feleségem bajaival voltam elfoglalva és magammal nem volt időm(?) törődni. A feleségem sem akart áldozat lenni ezért megküzdött minden adott lehetőségéért hogy esetleg meggyógyulhasson. Erős volt a haláláig – nem vállalta az áldozat szerepét. A maga hibájának is tekintette, mert hogy nem ment el a szűrésre.
Én ugyanakkor, abban az időben, lettem ugyanis beteg a lábaimmal. Térdektől lefelé legyengültek és éjjeleimet a lábakban fellépő görcs kínozta. Ha jött a görcs akkor gyorsan fel kellet ugranom az ágyból és... és ezekben az időkben nem volt nyugvás. Már egy tolókocsit is beszereztem hogy az majd talán segít. Persze voltak orvosi látogatások is, de eredménytelenül, és ezekután persze én sem láttam a kiutat. De még mindig reménykedtem és nem akartam áldozat lenni.
Volt kiút csak akkor még én nem láttam azt!
A kiúthoz szükséges volt az hogy megtudjam azt amit nem tudtam. A kiutat először meg kell találni.
Évek teltek és most ott folytatom, hogy azóta kigyógyultam.
Itt a folyamatról kell néhány szót ejtenem mert ez – a kiútkeresés – általában egy folyamat. A kiút keresése a gondolatokban kezdődik és ott történik. Ott a gondolatokban kell hogy meglegyen a magyar virtus: Segíts magadon és az Isten is megsegít. Tehát tudatosítani kell magamban hogy ekkor még nem történt meg a választás – az volt a választásom hogy egyenlőre nem választottam. Élni is akarok tovább, de nem akárhogyan mert még sok szükség lehet rám. És ha fekvő beteg lennék akkor lefoglalok másokat is. - És mi lenne a társadalommal, ha a fele megbetegedne és a másik fele a gondozásukkal volna elfoglalva?
Az egészségügyre persze szükség van.
De nehéz a munkája, ha a páciensek nem veszik komolyan a segítségét s csak mint áldozatok keresik ott a segítséget. - Hát, majd az orvos segít! De hiába mondja ekkor az orvos hogy: ne dohányozz! De a páciens ha mint áldozat fogja fel magát – tehetetlennek érzi magát – és tovább folytatja; az orvos dolga hogy segítsen neki leszokni. Sőt ha azt is látja hogy az orvos maga is dohányzik, nem veszi komolyan az előírását.
Az áldozatot viselő dohányosok majd talán a tudománytól várják a segítséget hogy majd az segít valamikor egy könnyű módszer segítségével? Több esetet is lehetne felhozni itt, a hiábavaló orvosi tanácsokról stb. - de most csak arra akartam felhívni a figyelmet hogy a gondolkodással kell kezdeni a kiútkeresés folyamatát.
A legelső határozat amelynek meg kell születnie
Ez pedig arról szól, mégpedig hogy: én nem akarok az áldozat-kultúra szolgája lenni. Könnyebb lesz legalább meghalni is ha kell ha nem adom fel magamat. Ha megszületett ez a határozat akkor tudatosítani kell azt, hogy a kiút gyakran egy hosszú folyamat. Az esetemben több évet vett igénybe. - Ne azokra hallgass akik sajnálkoznak azon hogy milyen nehéz életmódot változtatni. Jusson eszedbe a magyar virtus!
Beszélünk az emberi méltóságról
Nem egyszer hallom hogy ez egy gyakran felmerült probléma. De hogyan lehet megtartani az emberi méltóságomat? Lehet ilyesmit törvényesen követelni? Csak akkor lehet emberi méltóságom ha törvényesen megkövetelem? - Ez a nem egy járható módszer – az áldozatok jellemzője az hogy követelőznek, és ez nem ad méltóságot.
Tehetek is ennek érdekében, ugyanis akkor, ha nem vállalom el az áldozat szerepét. Mert ha mégis elvállalnám, akkor, igenis akkor érezném azt úgy, hogy részben elvesztettem az emberi méltóságomat. És mint áldozat ugyanis abba a helyzetbe kerülnék hogy követelnem kellene azt. Ugyanis az áldozatok tulajdonsága az hogy követelnek és ez a két dolog együtt jár. Mert mint mondtam, az áldozatok szereplői a másokat stb. teszik felelőssé a bajaikért és ugyanakkor követelik hogy segítséget kapjanak. De ilyenkor a segítség sohasem és mégsem elég.
- A kiutat az embernek önmagával – mint aktív szereplő - kell kidolgozni/megvalósítani. Neked kell megenni ha éhes vagy. A kiutat, a kaját, a folyamat alatt kell megtaláni.
netkobzos
! Ilyenkor könnyen feladja az esetleges lehetőségeket és válassza az áldozat/vesztes szerepét.
Eskilstuna 2010-01-01
Nem akartam az áldozat-kultúra esete lenni.
Az áldozat-kultúra jelensége
Mi az hogy áldozat-kultúra?
Érről írtam ezelőtt egy keveset. Ez azt jelenti hogy mindig mentegetni próbáljuk azokat/magunkat ha hibázunk. Azért vagyunk olyan rosszak mert... A mindig másra mutogatás jelensége. Az igaz ugyan hogy a másnak/a világnak is szerepe van a helyzetünk kialakulásában. De amikor teljesen elveszítjük a saját hatalmunkat/önmegbecsülésünket/öntudatunkat, és elfogadjuk az áldozat szerepét, akkor majd csak mutogatni vagyunk képesek.
Az áldozat-kultúra, ha jól megfigyeljük mindig jelen van az életünkben, formál minket és ma már alig vagyunk a tudatában annak hogy ennek a kultúra hatása alatt élünk.
Na, most mi lesz, amikor nyugdíjas lettem?
És mi lesz ha ilyen beteg maradok mint amiről ezelőtt írtam? Nem szeretek rágondolni de mivel ezt fontosnak találom írnom kell róla. Az az intés, hogy ne legyek a körülmények áldozata, nem elégséges. Mert nagyobb itt a probléma, ugyanis:
Ha az ember nem lát kiutat akkor könnyen azt hiszi hogy olyan nincs is
Az áldozat-kultúra amely körülvesz bennünket is hívogat mert ezt a fajta példát látjuk legtöbbször a magunk körül.
Én sem láttam kiutat
Az történt ugyanis hogy a mellrákos feleségem bajaival voltam elfoglalva és magammal nem volt időm(?) törődni. A feleségem sem akart áldozat lenni ezért megküzdött minden adott lehetőségéért hogy esetleg meggyógyulhasson. Erős volt a haláláig – nem vállalta az áldozat szerepét. A maga hibájának is tekintette, mert hogy nem ment el a szűrésre.
Én ugyanakkor, abban az időben, lettem ugyanis beteg a lábaimmal. Térdektől lefelé legyengültek és éjjeleimet a lábakban fellépő görcs kínozta. Ha jött a görcs akkor gyorsan fel kellet ugranom az ágyból és... és ezekben az időkben nem volt nyugvás. Már egy tolókocsit is beszereztem hogy az majd talán segít. Persze voltak orvosi látogatások is, de eredménytelenül, és ezekután persze én sem láttam a kiutat. De még mindig reménykedtem és nem akartam áldozat lenni.
Volt kiút csak akkor még én nem láttam azt!
A kiúthoz szükséges volt az hogy megtudjam azt amit nem tudtam. A kiutat először meg kell találni.
Évek teltek és most ott folytatom, hogy azóta kigyógyultam.
Itt a folyamatról kell néhány szót ejtenem mert ez – a kiútkeresés – általában egy folyamat. A kiút keresése a gondolatokban kezdődik és ott történik. Ott a gondolatokban kell hogy meglegyen a magyar virtus: Segíts magadon és az Isten is megsegít. Tehát tudatosítani kell magamban hogy ekkor még nem történt meg a választás – az volt a választásom hogy egyenlőre nem választottam. Élni is akarok tovább, de nem akárhogyan mert még sok szükség lehet rám. És ha fekvő beteg lennék akkor lefoglalok másokat is. - És mi lenne a társadalommal, ha a fele megbetegedne és a másik fele a gondozásukkal volna elfoglalva?
Az egészségügyre persze szükség van.
De nehéz a munkája, ha a páciensek nem veszik komolyan a segítségét s csak mint áldozatok keresik ott a segítséget. - Hát, majd az orvos segít! De hiába mondja ekkor az orvos hogy: ne dohányozz! De a páciens ha mint áldozat fogja fel magát – tehetetlennek érzi magát – és tovább folytatja; az orvos dolga hogy segítsen neki leszokni. Sőt ha azt is látja hogy az orvos maga is dohányzik, nem veszi komolyan az előírását.
Az áldozatot viselő dohányosok majd talán a tudománytól várják a segítséget hogy majd az segít valamikor egy könnyű módszer segítségével? Több esetet is lehetne felhozni itt, a hiábavaló orvosi tanácsokról stb. - de most csak arra akartam felhívni a figyelmet hogy a gondolkodással kell kezdeni a kiútkeresés folyamatát.
A legelső határozat amelynek meg kell születnie
Ez pedig arról szól, mégpedig hogy: én nem akarok az áldozat-kultúra szolgája lenni. Könnyebb lesz legalább meghalni is ha kell ha nem adom fel magamat. Ha megszületett ez a határozat akkor tudatosítani kell azt, hogy a kiút gyakran egy hosszú folyamat. Az esetemben több évet vett igénybe. - Ne azokra hallgass akik sajnálkoznak azon hogy milyen nehéz életmódot változtatni. Jusson eszedbe a magyar virtus!
Beszélünk az emberi méltóságról
Nem egyszer hallom hogy ez egy gyakran felmerült probléma. De hogyan lehet megtartani az emberi méltóságomat? Lehet ilyesmit törvényesen követelni? Csak akkor lehet emberi méltóságom ha törvényesen megkövetelem? - Ez a nem egy járható módszer – az áldozatok jellemzője az hogy követelőznek, és ez nem ad méltóságot.
Tehetek is ennek érdekében, ugyanis akkor, ha nem vállalom el az áldozat szerepét. Mert ha mégis elvállalnám, akkor, igenis akkor érezném azt úgy, hogy részben elvesztettem az emberi méltóságomat. És mint áldozat ugyanis abba a helyzetbe kerülnék hogy követelnem kellene azt. Ugyanis az áldozatok tulajdonsága az hogy követelnek és ez a két dolog együtt jár. Mert mint mondtam, az áldozatok szereplői a másokat stb. teszik felelőssé a bajaikért és ugyanakkor követelik hogy segítséget kapjanak. De ilyenkor a segítség sohasem és mégsem elég.
- A kiutat az embernek önmagával – mint aktív szereplő - kell kidolgozni/megvalósítani. Neked kell megenni ha éhes vagy. A kiutat, a kaját, a folyamat alatt kell megtaláni.
netkobzos
! Ilyenkor könnyen feladja az esetleges lehetőségeket és válassza az áldozat/vesztes szerepét.
