Palóc versek, történetek, kínosságok, gondolatok

A mûvészet a nagy kihívások előtt

De gyenge az akarat

Azt hiszem hogy csak egyszer voltam az operában és azt itt Svédben. Ezért/emiatt azt halottam hogy mûveletlen vagyok. De ha már itt tartunk akkor úgy látom növekszik a mûveletlenek tábora. A magas mûvészi szinten csak mint „csürhének” tartanak nyilván bennünket – lenéznek..., becéznek... , mindegy!

- A templomba járni? - Minek? Egyre kevesebben járnak oda is. A felelet egy sajnálkozás mert hát nem értjük hogy milyen fontos dolog volna az. Hogy miért fontos a megismétlôdô program, magyarázatát sohase hallom pl a TV-ben – végül csak mint egy unalmas színház az is.
- Igazán mondod, hogy nem érdekel a mûvészet...? Az eredmény/válasz, megint egy sajnálkozás mintha egy barom volnék. De miért menjek többször is az operába?

A befektetés röviden a következô: jegyet váltani, betervezni, felkészülni, öltözködni, idôbe érkezni, több óráig hallgatni, ülni, az elvárásokra válaszolni (taps, vastaps) stb. Másnap elmondja az ember fitogtatva, hogy bizony az operába voltunk. A tekintélyünk növekedett egy arasznyit – ez lett a haszna. - Na milyen volt? - Jó volt, igazán megérte!? Ha belém nézek akkor akkor nem maradt bennem semmi, csak az hogy végigunatkoztam a dolgot de azt – az igazat -  nem merem kimondani. Szégyenlem hogy bunkó vagyok és mûveletlen, nem vagyok képes értékelni a dolgot – olyan magas ez nekem. A mûvészet is azt akarja hogy büszke legyek hogy az operában voltam és a mûveltek sorába/közé számíthatssam magam. Micsoda farizeizmus?

Erre a diplomatikusok úgy válaszolnak hogy én bizony még nem vagyok operakedvelô és ez is renben van. Mások pedig azok, azaz operakedvelôk, na és? - Sajnálatos vagyok ugyan de a dolog ezzel el van intézve. - A sors kérdése lenne hogy mûveletlen vagyok?

De hát nincs elintézve a dolog és én azt sem akarom hogy itt/így elintézve legyen. Mert csodálatos hogy mit tudnak produkálni a saját hangukkal ezek az operaénekesek stb, no meg az operazene sem rossz itt ott még élvezetes is – vannak áriák amelyeket magam is dúdolgatok. Kiváló teljesítmények elismerem. De éppen ez itt a baj! Mert mi az én részem ebbôl – alulmaradtam!? Csak az élmény s az utána elismerô taps és a mûvészi teljesítmény csodálata? De én többre vágyok! Ès ezt miért nem szabad, miért vonják el tôlem?

Engem mint egy mûveletlen bunkó parasztot a teljesítményeken kívül több érdekel. Honnan kapták(?) ezeket a teljesítményeket a kérdésem? Hiszen nem istenek ezek a mûvészek hogy ezzel a kapacitásukkal/tehetségükkel születtek volna. Tehát engem az az út amely a teljesítményekhez vezetett is érdekel ha már csodálni tudom a teljesítményüket. Hiszen nagyszerûek ezek a teljesítmények de mi a titka annak hogy egy szinész/énekes elérhette ezeket? Meghallgatni az énekeket s a zenét egy élményt jelent ugyan de az élményekbôl már elegem van. A színházon kívül a valóságban is rengeteg az élmény ha az ember annyi idôt tudna szánni rájuk – ami körülöttünk történik -  mint a színházban. Sôt ingyen kaphatod ôket. Engem tehát az út is, amely az ilyen kimagasló eredményekhez vezet érdekel.

Már kiskoromban összeszedtem magam körül a roncsos lapátokat, villát és amit találtam az istálló körül,  és felálltam egy jukas vödörre ahonnan vezényeltem mint egy karmester az elképzelt zenekaromat, néha játszottam is egyben az „ütôhangszereken”. A Cifra tehenünk volt az egyetlen nézôm amely elismerôen bólogatott és a taps helyett hangot is szolgáltatott az elôadásom közben.
- Nem tudom hogy honnan kaptam az ötletet de nagyon szerettem volna azóta is karmester lenni!
- Csak gyerekes álmodozások ezek, mondod. - Úgy van, de hogyan fejlôdött ki egy valódi karmester pályája? Miért titok ez a számomra még ma is. Az ujjamból szopjam hogy hogyan lehetek karmester ha azzá akarnék lenni?

A mûvészek/karmesterek hallgatnak, de képesek pl arra hogy belém öntsék azt a mesét hogy a gólya hozott. Mert azt is valahol tanítják az elôadásokon persze egy mûvészi módon. Honnan vették volna a szüleim? A  kiskoromban ugyanis valójában azt hittem hogy a gólya hozott. De a pap/mûvész tudta hogy ez nem igaz de tekintélyükkel alátámasztva elhittem. Ha egy butaságot ennyire képesek voltak elhitetni velem, akkor miért nem tudnának megtanítani valami hasznosat is?

Mondjuk egy falfirkáló vagyok Pécsen. A Pécs a kultúra fôvárosa(?) akar lenni. De mit tesz a mûvészet a falfirkálók érdekében. Megérteném az egész programot ha pl mûvészeti erôkkel/eszközökkel ugyanakkor megtudnák nyerni a falfirkálókat hogy ne tegyenek ilyesmit, sôt ezekután a város tisztaságának az ôrzôi legyenek. Ez egy igazán kitünô mûvészi eredmény lehetne – gondold csak el; egy falfirka nélküli város; a Pécset a mûvészek példát mutatva az Európának. Micsoda visszhangja lehetne ennek az egész világon. Vagy mondjak más projektet is, pl a mûvészek a jó közlekedésért való mozgalom eredményei?! Nem hiszem hogy több is kell. Itt nem az ötletekben van a hiány hanem az akaratban és a mûvészet gyengeségében. Hasznos értékeket termelni a mûvészet nem tud – nem meri magára vállalni! Saját maga akarja megválasztani a könnyü játékait!

Amikor a mûvészek képességeire gondolok akkor az jut az eszembe hogy náluk van az a titok, hogy hogyan lehet nevelni a közönséget. - Magukat magasra képesek képezni, de mi lesz velem? Itt új môvészetek kellenek, amelyek megfelelnek az új kihívásoknak.

netkobzos