Egy megtébolyodott
életveszélyes segíteni akaró...
Még ma is terheli a lelkiismeretemet
Egyszer történt velem valami amirôl már réges szerettem volna írni mert úgy érzem hogy egy nagy sebet hagyott nálam a találkozásunk. De akkor nem volt rá szavam, a pecsét amit rátehettem volna. De most megvan, azt hiszem egy tragikummal végzett megtébolyodott esetrôl van szó.
Ez a találkozás megrendített mert sohase hittem volna hogy ilyesmi is megtörténhet. Két kocsi került a hófallba a busszal való ütközés után. Az utasok jajgatása hallatszot csak amikor leszálltam a buszról. Az egyik kocsi fényt bocsájtott ki és én azon szorgoskodtam hogy hogyan fordítsam semlegesre az autó kulcsát nehogy égni is kezdjen, vagy felrobbanjon a kocsi.
De a kocsi másik oldalán már szorgoskodott egy ember hogy "kimentse" az utasokat a kocsiból, de ök ezt nem akarták, és annak ellenére hogy talán tiz perc és ott lettek volna a mentôk mert közel volt a kórház. Többen jelentek meg ott a helyszínen de nem tettek semmi különöset a szerencsétlenekért és gondoltam így volt a helyes, esetleg meleg takarót tettek rájuk, inni adtak nekik ebben a hideg téli havas és síkos és sötét reggelen.
Csak egy ember, úgy láttam megtébolyodott állapotban munkálkodott hogy "kimentse" az egyik kocsiból a sérült utasait. Nem kért segíséget – ez is furcsa volt - mintha mindent maga akart volna megcsinálni de jelentkezôk sem voltak csak én, de nekem egészen más volt a véleményem hogy itt ebben az esetben mit kellene tenni tehát... De hát ha többet tudtam is hogyan vegyem át a vezetést? Hogyan megszólítani ezt a... itt fizikai erô kellet volna.
Valahogy egy olyan lehetettlen kínos és furcsa mentális helyzet állt elô – mit lehet tenni ilyenkor?. Egy maximalis, a józan ész tehetettlenségének a jele vagy micsoda? A busz soffôrje telefonált ugyan a mentôkért de utána ott ült maga is tehetettlenül, ôtöle vártam hogy segítsen a helyzeten de ô is biztos sokkos állapotban volt. Egy tragikus szerencsétlenség és utána kínos csend és egy nyomott hangulat, alig mozdult valaki csak a tébolygó segítô és néhány kíváncsiskodó. Felmértem a helyzetet hogy nekem kellene itt írányitani a dolgot és legalább arra inteni... hogy megvárni a mentôket – mondtam is - de mit tegyek, hogyan megszólítani ezt a fejetlenül akaratoskodó segíteni akaró embert. Kicsoda ô és tudja hogy mit csinál? Nem hallgat rám, de miért hallgatna talán ô tudja jobban a dolgát?! Mert én úgy gondoltam józan ésszel hogy ezzel hogy elôre kihúzza az utasokat a kocsiból többet árt mint használ. A felrobbanás veszélyét már áthidaltam. Tulajdonképpen csak várni kellet volna és kiszolgálni ôket a lehetöségek szerint. A legtöbben ezt is tették.
Engem ez a megtébolyodott "segítô" sokkolt meg a legjobban ebben a szerencsétlenségben.
Az ujságból tudtam meg hogy ketten meghaltak a történtek folyamán. És én még ma is azon gondolkodom hogy fölösleges volt. Semmi baj nem lett volna ha ez a megtébolyodott úr nem hatalmaskodott volna ezen a helyzetben. Ki volt Ö? Mit tudott? Mit tegyünk mi akik azt hisszük hogy jobban tudjuk... mit kellene tenni. És valóban jobban tudjuk? Senki sem merte megfékezni Ôt. Hogyan csak elképzelni azt, ilyen esetben, hogy én meggátoljak egy segíteni akarót? Egy maxinâlisan kínos helyzet.
Magamra is gondolva elrettentô lehet a helyzet amikor, a szerencsétlenség közepette, a legnagyobb szerencsétlenség az amikor egy megtébolyodott akar segíteni és elrontja. Jaj nekünk ha ilyenekkel találkozunk, amikor már eléggé tragikus a helyzetünk és ekkor egy tudatlan jótakaró csak súlyosbíthatja...
Egy ismerôsöm is összeütközött egy szarvassal a kocsijával. A nyakgerince sérült meg. Ezért gondoltam hogy nagyon fontos azt tudni hogy hogyan kiemelni a sérülteket a kocsiból. Ha nem tudom hogyan kell csinálni akkor azt hiszem jobb ha megvárom az erre képzetteket. - De hogyan uralkodjon a józan ész az ilyen helyzetekben?
netkobzos
