Mert gyakran ellenállásba ütközöm emiatt. Kételkedem – talán rossz a felfogásom.
De mit tehetnék másképpen? Magamba kell hogy nézzek. És ha ezt teszem akkor azt látom hogy nincs szabad akaratom. És ez jó így ahogy van.
De vannak akik akaratoskodnak és azt állítják hogy igenis rendelkezem szabad akarattal. Én pedig a bizonyítékokat keresem.
Mert ha
mégis volna
az ami nincsen
nagy kár volna
ha nem tudtam volna
hogy mi haszna volna
Tudom hogy a filozófusok sokat vitatkoztak már énérettem régebben de eredmény nélkül. Valasztanom lehet tehát most a szájízem szerint. De a szájízem nem tudja megmondani hogy melyik a helyes felfogás. És engem a valóság érdekel. - Hogyan meggyôzni engem?!
Azt hiszem a legjobb lenne megpróbálni ezt egy csomó tiszta, világos példákkal az életbôl. Ha valójában van szabad akarat akkor ez nem lenne nehéz gondolom. - Vagy mi a véleményetek?
Az én életemet tekintve azt észlelem hogy a szüleim már a születésem előtt akartak valamit belôlem/velem. Ugyanúgy a társadalom is azt akarta hogy egy hasznos polgára legyek a társadalomnak. Azután pedig jött a család és ilyenkor pedig alaposan megtapasztalja az ember hogy itt bizony a mások akarata kell hogy érvényesüljön. És ez jó hogy így van. Én a jót akarom nem a szabadot.
A szabadság/boldogság érzése az mint bónusz jelentkezik ilyenkor nálam. Nem az akaratból származik – mert az akaratom néha képes arra is hogy megkínoz - hanem a jól végzett munka eredménye. Ez a jó érzés bennem termelôdik és nem az akaratomban. Az én akaratomnak nincs szabadságérzete/sem boldogságérzete?
Segítsetek megérteni ezt!
netkobzos
