Egy faktoid elfogadása a talajtól is függ.
Hányszor mondtam neki, de nem csinálja...
Hiába beszélek és kiabálok, de nem hallja...
és hasonlóak
Különösen a szülôk küzködnek az ilyesmivel. A fiatalok nem fogadják be a kéréseiket/tanácsaikat/felhívásaikat/tiltásaikat stb. Sokan ilyenkor azt érzik hogy rossz szülôk lettek.
Pedig nem a szülô rossz - persze a gyereke sem.
Csak talán egy kissé feledékenyek lettek a szülôk, a dolog egyik oldala. Hogy is volt akkor amikor még a mese faktoidjait is elfogadtam igazságnak? Az annyucim a szeretett hangjával készítette elô a lefekvést, mindent kielégítve, mielött megkezdte a mesemondást. És azt is nagy érzéssel hozzám irányítva teljes érdeklôdéssel végezte el. Én pedig csak hallgattam és hallgattam... anyu mesélj többet... és...
Az anyám tudta hogy hogyan kell megteremteni a kedvezô talajt hogy taníthasson mert hát másról is volt akkor ott szó nemcsak a mesérôl. Én ekkor éreztem igazán a megbékélés hangulatát, a szeretett arcát figyelve, az irántam való érdeklôdését stb.
Talán ezt akkor csak ösztönösen tette de mégis legjobb módszert alkalmazta amikor elôzôleg megteremtette a kedvezô talajt a nevelés céljára. Még a meséket is képes voltam befogadni.
Miért nem ílyenképpen fogadtatjuk el a tényeket is.
A Jézuska hoz majd valamit az éjjel meglátod.
És tényleg!
netkobzos
