A szeretet – örökölhetô?
Beszélgetés a szaúnában
Most egy svéd polgárt szólítottam meg a szaunában. Kíváncsi voltam hogy mi lesz a válasz.
Hárman ültünk odabenn – meztelenül mint szokás - és én ekkor beleszóltam az izzadt csendbe.
Tudod – mondtam a szomszédomnak – hogy min jár az eszem?
Majd megmondod ha akarod.
Akkor egyenesbe kérdezlek: Örökölhetô-e a szeretet?
Persze hogy örökölhetô – micsoda kérdés – hiszen ha nem volna az akkor nem ülnénk itt most, úgye? És honnan ez az érdeklôdés?
Az egyik kívámcsiskodásom alanya vagy, mert mások azt mondják hogy a szeretett nem örökölhetô, tehát érted...?
Hát az biztos hogy a férfiak vonzódnak a nôkhöz és abban is biztos vagyok hogy ezt örökölték.
De – mondom – mi tudunk másképpen is szeretni. Példaul még azokat is akiket nem láttunk. adományokat küldünk a menekülteknek Aftrikába.
Úgy igaz, de azok ott akik háborúskodnak nem nagyon szeretik egymást.
Mert nem tanultak meg szeretni, mondtam.
Szeresd az ellenségedet is, mondta Jézus. Hát akkor mi a szeretet?
Jó kérdés! Azt hiszem ezt nem örököltük.
Tiz perc elment és ki kellett menni.
Közbeszédben a szeretet szó hallatán vannak akik csak a szexuális vonzalomra gondolnak. Ez olykor megtévesztô lehet.
Azt ugyanis nem lehet egyenesen leközölni a nô számára hogy szexuális érzéseim vannak iránta – zaklatásnak minôsítené. Ahelyett azt mondjuk hogy "szeretlek". A nô ekkor azt érzi hogy kívánatos de értette-e? Életszerû ugyan de egy maradandó kapcsolatot csak erre a vonzalomra alapítani nemigen lehet.
Mert a magzatot szeretni kell – de másképpen! Ha elvetjük a szeretet
gyümölcsét akkor hogyan mondhatjuk azt hogy szeretünk?
A fizikai vonzódás tulajdonságát örököltük de a célját nem? Ha nem akkor pedig meg kell tanulni. A tanítóink a felelôsek.
netkobzos
