Az elsö pofon – akkor már késö
„Nem tudok megbocsájtani” mondja Unni. Egy a hétköznapi eröszak áldozata életéböl.
A féltékenység mint kínzóeszköz
„Már jóval mielött az elsö pofontott megkaptam volna, már akkor, ott kellet volna hagynom. Mert ha már az elsö pofon elsuhan akkor már a markában vagy, mondja Unni. Mert addigra már mindenkitöl – aki fontos volt a számodra – megfosztott lettél és egyedül lettél csak vele, és azt hiszed hogy csak reá számíthatsz.”
Az Unnit a féltékeny férje kínozta/verte s akitöl egy év alatt mindenféle müveletek szükségesek voltak, hogy nagy nehezen megszabaduljon töle. Most mondja hogy sokkal elöbb kelett volna.
Az Unni esetét egészében én is eltudtam olvasni – vannak nök akik bátran beszámolnak a küzdelmeikröl - ezért megértem most hogy az ilyen esetekben nem lehet elvárni a megbocsájtást. - Megbocsájtani verekedés közben nem lehet!
A szeretet tragédiája
nem a halál
nem a válás
egyetlen ellensége
a közömbösség
mondja a netkobzos. De mi akkor a féltékenység? A féltékenység az élet tragédiája.
Miért menekülni?
Mert ekkor nem a megbocsájtásra kell törekedni hanem a menekülésre – az is elég sok! Avagy ha jobban tetszik a menekülés a feltétele annak..., és ha megszabadultál, csak akkor gondolkodj talán a megbocsájtásra. - Elöször ki kell mászni a szarból, azután mosakodni!
A legnagyobb gond – furcsán hangzik ugyan - a szerelem volt – mondja - mert az volt az amely összekötötte öket. A világ legboldogabb párja lettünk és a Jani mindent megtett értem. Sokat dolgoztam akkor és lassan irányítani kezdte az életemet – mintha féltett volna. De a féltékenysége húzódott meg az aktivitásai mögött.
Azt mondják hogy menni kell az elsô ütés utan de én most – tapasztalatból is tudom hogy - azt mondom, hogy akkor már késö. Mert amikor már az edényeket kezdi mérgében a falra vetni akkor már tudhatod hogy te a vagy a soros. Menekülnöd kell mert megjavítani öt vagy megbeszélni a dolgot vele ekkor már lehetettlen. A folyamat a kedveskedésekkel párosulva kisebb reményekhez vezethet de a helyzet végül csak roszabb lesz.
De menekülni nehéz
Ilyenkor sokan érzik azt hogy menekülni kellene de nem mernek. A család gyakran elzárul és mások sokszor nem is tudják hogy ott mi történik. Söt gyakran játsszák hogy boldogok és táplálják az elvárásokat. Megjelenik a félem is emiatt, mert mit mond a környeztük és mit mond az Isten aki előtt összeházasodtak és kimondták az örök hüséget (jóban és rosszban). A gyermekekre ha vannak azokra is gondolni kell ekkor és az asszony inkább vállaja a szörnyü rabszolgaságát, belenyugodni látszik. A kezdö lépéseket mégis neki kell megtenni – elmondani valakinek aki segíteni is tud(pl egy orvos) valakinek meg kell tudnia hogy mi történik. Feljelentést is tehet a rendörségen de ott nem biztos hogy ott hisznek neki. - Ilyen esetekben igazán nehéz igazságszolgáltatást gyakorolni. Feljelentés nélkül nem müködik a gépezet.
És mit sugallnak az elvárások?- Meg kell tudnod bocsájtanod mert a férjed és a gyerekek miatt is! Minden terhet az asszonynak kell viselni – ebben örlödni - ebben a lehetettlen viszonyban.
Ez már nem házasság!
Amikor a féltékeny férj az asszony egézségét veszélyezteti, megveri, kínozza, meglázza, megeröszakolja (mert az is megtörténhet egy házasságon belül) akkor az már nem házasság. A netkobzos szerint már ezek is házasságtörés még ha a papnak más is a véleménye.
Az asszony ekkor talán azt hiszi hogy ha a válásra gondol akkor az házasságtörésnek számítana az Isten előtt. De milyen istene van annak a vallásnak amely egy asszonyt ilyen viszonyok között élni lelkileg kényszerít? Az Unni esetére gondolva elképzelem hogy milyen pokol lehet egy ilyen asszony élete. Valóban Isten akarata lenne hogy egy ilyen féltékeny férfi tönkretegye az anyát és gyermekeiket akik ezeket megalázásokat látják? Milyen Isten az aki az ilyen sanyargatott asszonyt ezenkívül a pokolra is ítélné amikor az éltéért kell küzdenie egy hasonló elhalt viszonyban. És milyen vallás az amely ellene volna annak hogy megszbaduljon ebböl a nyomorból/pokolból? Legalább a különélést támogathatná – de ezt igazán nem az én dolgom helyreigazítani én csak a véleményemet mondom.
Csak azt nem értem hogy, mintha sokszor a vallás az elkövetövel szövetkezett volna az áldozat élete ellen. - Az asszony ilyenkor – ez is ismeretes - az öngyikosságban keres gyakran kiutat.
Ne légy áldozat
hogy egy psykopata ember teljes hatalmat kapjon az életeden! Erre nincs joga sem a törvény sem az Isten által. Mert ilyen esetekben az életed forog kockán és az életed fölött nem urakodhat a férj házasság leple alatt.
Áldozatokra jól tudjuk mindég szükség van. De ha a konfliktusok a házasságban ide vezethetnek...
„Sok hétköznapi terrorizált asszonyok
az öngyikosságban keresik
a megoldást.”
De mi a házasság? Ezt újra kellene talán fogalmazni mert ha ilyen áldozatokat követel akkor ez biztos nem Isten rendeltetése. Amely vallás/közösség ilyen életeben való maradást – amely ide vezethet - szorgalmaz nem a házasság szentségét védi.
Semmiféle törvény, sem Isteni, felhatalmazza a férfit vagy a nöt(ma már a nök is megteszik) hogy a társát megsértse/megverje/terrorizálja/öngyilkosságba terelje.
Az igazságszolgáltatás mindég egy hátrányban szenved. Akkor reagál amikor már megtörtént a nagy baj. A megelözésekben nem kompetens. De a folyamatnak már korábban is vannak elözményei/jelei és már akkor kell/kellene tudni reagálni. Ismerd meg a folyamat elöjeleit. Ne hadd hogy áldozat legyél, korábban kell cselekedni!
netkobzos
