Apám módszere
Az akaratom ellenére
kényszerültem
a munkára
hogy majd a jóllét
eljön végre
valahára
Mert mi történik ha a környezet amelyben élni kell, de megteremteni amit akarsz, abban nem vagy erre eredményesen képes. Ha saját magam nem tudok haladni/megbírkózni a felbukkanó új követelményekkel s azokat felismerni, mert azok bizony csak szaporodnak az idô folyamán, akkor.... - Ilyenkor valamilyen irányvételre, már az ember kiskorában is van szüksége.
Mivel a faluban sok cigány család volt láttam hogy azok gyerekei sokat játszhattak és naponta azt csináltak amit akartak. Èn is ezt szerettem volna. Persze még szegényebbek voltak mint mi pedig nekünk sem volt vasárnapi ruhánk, és mi sem mint ôk sem, jártak a templomba. Azt hiszem szégyeltük magunkat ott mutatkozni a rossz ruháink s a szegénységünk miatt. A pap talán mondta hogy "nem számít" de azt tudta ö is hogy igenis számít.
Annyit azonban megértettem – két templom is volt a faluban – hogy az istentiszteletek után semmi új dolog nem történik. Az egyház valahogy a magáért/nem miértünk van - onnan nem lehet segítséget kapni. Hiszen a cigányok akik már régen ott laktak, velük sem tett valami érdemlegeset a vallás. Az egyház nem tudott mit kezdeni velük – vagy nem akart? Mintha elkellett fogadni hogy
a szegény maradjon szegény
és ez talán
így van rendjén
Az apám azonban azt mondogatta hogy nekem bizony – nem imádkozni - hanem tanulni kell ha nem akarok szegény maradni. - De hát ezt hogyan tette hogy megvalósuljon?
Hogyan csinálni hogy legalább akarjak volt persze az elsô lépés.
Jobb életet élni
persze hogy akartam
de akarni nem elég
ha nem tudom hogyan!
Ha most feltámadna és megkérdeznéd ôt hogy ki nevelt engem, majdnem megsértôdne. Hát persze hogy ô volt az – ki lehetett volna az másképpen? És belátom, én is most – mert akkor nem voltam annak a tudatában – hogy mégis ô volt akkor a helyzet magaslatán és helyesen tette azt amit helyzetünkben tenni lehetett. A mai pszihológusok sem tudták volna jobban – talán inkább lebeszélték volna ôt a módszerérôl. Mert nem kell ott pszihológus, mert ha másképpen nem megy akkor – az apám gyakorlata szerint – egyszerû és kézenfekvô volt a megoldás.
Az apám ugyanis gyakorolta a saját módszerét és sikerült. Nem volt könnyû elfogadni de mivel hátrányos helyzetû voltam és ennek tudatában sem voltam eléggé, azaz hogy miért – de ô jobban tudta megitélni hogy most mi szükséges. De azt persze éreztem hogy szegények vagyunk és az apám megtanított – rám kényszerítette a belátást - hogy ez így is marad ha nem tanulok. Nem az okokat kell keresni hanem kimászni valahogy a szegénységbôl. Szegény maradni persz én sem akartam. Innen azonban meg kell tenni a következô lépést is. - Játszani módszerrel ez nem megy.
A módszere egyszerû volt mint már említettem azt. Dolgoznom kellet – felelôséget vállani - és ha nem akkor legalábbis engedelmeskedni.
Mert hát tesvéreim is születtek és azokat bizony nem volt könnyû foglalkoztatni a sok munka miatt a határban. Nekem kellet szórakoztatni ôket hogy ne sírjanak. Egyszer megelégeltem a dolgot és elszaladtam tôlük a vasúti vágányok felé. Hát ez igen rossz választás is volt mert felhergeltem az apámat aki megijedt hogy ha jön a vonat és... De hiába kiabált s a vonat helyet ô jött és alaposan elpaskolt.
Azt hiszem errôl nem kell sokat szónokolni és tudományosan bizonyítgatni hogy akkor ez egy bevált módszer volt. Hogyan máskülönben szót érteni a gyerekkel, ha nem lehet? - Ha van/lett volna jobb módszered akkor elô vele, és mindenki örülni fog!
netkobzos
